Zuhanyszűrő (KDF55)
Száraz érzékeny, viszkető a bőre? Esetleg ekcémára hajlamos?
A száraz vagy éppen allergiás bőrtüneteket 99%-ban a fürdővízben oldott klór okozza.
Ne törődjön bele a bőre által okozott kellemetlenségekbe. Ma Európa szerte használják a KDF 55 típusú klórmentesítő zuhanyszűrőt. Klórmentesítse egyszerűen az otthoni fürdővizét!
Használja otthonában és a családja élete komfortosabb lesz, emellett védettebbé válik az immunrendszere is, hiszen a bőre a környezeti hatásokkal közvetlenűl érintkezik.
Fürdéskor a meleg víz hatására pórusaink kitágulnak, ekkor a klór a bőrön keresztül képes felszívódni.
A klór nem csak a vízben, de természetesen a meleg víz gőzében is jelen van, tehát a tüdőnkbe jut levegővételkor. Ennek rákkeltő hatását már ismerik a szakemberek (a klórozott víz párolgásakor létrejövő trihalometán gáz, amely klór, bróm, fluor és jód négyes kötesben alkot egy nagymolekulát).
Egy normál fürdés során annyira sok annyi klór kerül a szervezetünkbe mintha ½ liter csapvizet meginnánk.Mit tesz a klór (Cl) az emberi testtel?
A klór szintén szabad gyök! Mint az összes szabad gyök, a szervezetben oxidatív, azaz romboló folyamatokat índít el. Ilyenek az öregedést kiváltása, azaz leépítő folyamatok. Számos a mai „slágerbetegség” (rákos megbetegedések, a szív- és érrendszeri betegségek, a krónikus fáradtság, a bőrbetegségek és az autoimmun megbetegedések) kiváltójaként a szabadgyököket jelöli meg az orvostudomány.
Amikor csapvizet isszuk akkor a klór a testünkben károsító folyamatokat indít el, ma már ezzel senki nem vitatkozik. Azonban a belélegzett és fürdéskor a bőrünkbe beszívódó klór éppúgy károsítja az emberi szervezetet. A klór a samponok, hajvég-kondicionálók, testápolók, olajok hatékonyságát is lerontja és ezzel megnehezíti bőrünk egészségének megőrzését.Klórmentesítse egyszerűen az otthoni fürdővizét! Ne törődjön bele a bőre által okozott kellemetlenségekbe. Ma Európa szerte használjak a KDF 55 típusú klórmentesítő zuhanyszűrőt.


Bruttó ára MOST: 11.250.- Ft
Az ár a házhoz szállítást is magában foglalja GLS futárral! >> MEGRENDELEM << Hogyan távolítja el ez a KDF a szűrő a klórt?
Három fő részből áll:
1.) a KDF szűrő
A
KDF csökkenti, illetve teljesen eltávolítja a klórt, vasat, hidrogén-szulfidot, arzént, ólmot, higanyt, magnéziumot és krómot a vízből és meggátolja a baktériumok, algák és gombák elszaporodását. Működése során redukciós folyamatot vált ki. Ennek köszönhetően képes a nehézfémek és más oldott anyagok vízben oldódó kationjainak 98%-át kiszűrni. Általánosságban elmondható, hogy a zuhanyvízből a klór 90-95%-a távolítható el.
Melegebb víz átfolyásánál nagyobb, hidegebb víz átfolyásnál kisebb a klór eltávolítás
hatékonysága! 1991-ben az Amerikai Környezetvédő Hivatal /EPA/ „baktériumirtó készüléknek” nevezte el a
KDF formulát, mivel felismerték, hogy szénszűrővel alkalmazva megöli a baktériumokat.
2.) a kálcium-szulfit réteg
A kálcium-szulfitot önmagában is alkalmazzák a klór és a kloroform kiszűrésére. A
KDF zuhanyszűrőben szerepe csak másodlagos, a KDF-55 réteg szűrőhatását egészíti ki.
3.) a szénszűrő egység
Az aktív szénszűrő réteg kiszűri a vízből az elszíneződést okozó lebegőanyagokat (pl. homok, iszap), organikus anyagokat (pl: baktérium, vírus), mérgeket, valamint a kellemetlen szag- és íz anyagokat. Az aktív szénszűrő alkalmas a klór megkötésére, így a zuhanyszűrőben még egy védelmi vonalat biztosít a klór ellen.
Ez a zuhanyszűrő jeleleg a legelterjedtebb klórmentesítő Európában és az USÁ-ban.
Rendelje meg zuhanyszűrőjét, hogy holnaptól biztonságosabban fürdőzzön a családja!!!
A szűrő, szűrőházzal, csatlakozó idomokkal csomagban + házhoz szállítva: brutto 11.250.-Ft
A szűrőbetét ára: 5000.+áfa = 6.250.Ft. Cseréje egyéni fogyasztási szokások szerint eltérő lesz.
Gyakori kérdések - válaszok
Biztosan fel tudom helyezni a szűrőt az otthoni csaptelepre?
A zuhanyszűrő (KDF 55 Shower Filter) csatlakoztatása a magyar szabványnak tökéletesen megfelel, tehát biztosan felszerelhető az Ön fürdőjében is! A gyári csomagban elhelyezett két darab csatlakozó idom (tömítésekkel) szintén rendelkezésére áll, bár az esetek többségében erre nincs szükség.
Tapasztalatból tudjuk, hogy 99%-ban az Ön fürdőszobájába is könnyen beilleszthető. Amennyiben pont az 1% ba esne az Ön csaptelepe a fürdőszobában. Ebben az esetben technikusaink legyártják a megfelelő csatlakozó idomot! A szintén bontatlan gyári csomagolásban érkező szűrőbetétek cseréje is egyértelmű, mindenki számára könnyen megoldható!
Mennyibe kerül a zuhanyszűrő?
A szűrő ára, betéttel, két csatlakozó idommal, tömítésekkel: 9.000 Ft + Áfa = 11.250 Ft/db.
Hogyan tudom átvenni a zuhanyszűrőt?
A megrendelt árut futárral juttatjuk el Önhöz, az ön által megadott postázási címre. A csomagolásért és a kiszállításért a külön díjat nem kell fizetni! A számlát a GLS futárral tudja elrendezni helyben ávételkor.
Kérem a megrendeléskor a pontos név és cím mellé a telefonszámát ís adja meg, hogy a futár biztosan megtalálja Önt.
Szűrőbetétetek cseréje és ára?
A laboratóriumi tesztek szerint a 40.000 liter átfolyó víz mennyiség után csökkenni kezd a hatékonyság!
Ez teljesen egyéni, hogy ki mennyi vizet fürdik le egy háztartásban. Példa: napi 100 liter fogyasztás esetén egy hónap alatt 3.000 liter az átfolyó vízmennyiség, így kb. egy év alatt érjük el 40.000 litert.
Összefoglalva:
Napi 100 liter használat mellett évente,
napi 200 liter használat mellett félévente,
napi 300 liter használat mellett négyhavonta,
napi 400 liter használat mellett negyedévente kell a szűrőbetétet kicserélni.
A szűrőbetét ára: 5.000 Ft + Áfa = 6.250.- Ft/db.
A megrendelt csere szűrőbetét után fizetendő vételárat a kiszállítást végző GLS futárnak kell átadnia. A csomagolásért és a kiszállításért külön díjat nem kell fizetni!
A szűrőbetét(ek) cseréjének esedékességekor kérésére értesítjük.
Ki tudom-e én cserélni a szűrőbetétet?
Igen, egyszerűen a szűrőházat kell szétcsavarni majd kicserélni benne a szűrőbetétet!
Csökkenti a nyomást a szűrő?
Igen, de nem számottevően!
Milyen forró lehet a szűrőn áthaladó víz? Ártalamas lehet-e a forró víz a szűrőnek?
A szűrő kibírja a meleg vizet. A szűrő 60 Celsius fokig van hitelesítve és ezen határértékig a klórmentesítés hatásfoka kiváló. 60 fok felett a szénszűrő rész károsodhat!
Biztosan jobb lesz a víz?
Igen. Már az első pillanatban érezni fogja a különbséget!
1.) Belépve a fürdőszobába nem lesz jelen a klórszag többé.
2.) Próbálja ki a kutyájával, akinek mint tudjuk 3.000-szer jobb a szaglása az emberénél – adjon neki mindkét vízből... melyik vizet issza meg szívesebben? El fog csodálkozni :)) Ha megízleli akkor a víz lágyabb, finomabb ízű lesz!
3.) A fürdővíz állaga selymesebb lágyabb, már a szemet sem bántja! A víztől előforduló bőr és haj problémák jó eséllyel azonnal csökkennek, illetve megszűnnek!
Alkalmas lehet-e a KDF 55 zuhanyszűrő, konyhai használatra illetve ivóvíz készítésére?
Nem ez a célja. Az ivóvízszűrő berendezések egyéb igényeknek és feltételeknek is eleget kell hogy tegyenek, ezért a
KDF 55. szűrőt mi erre a célra nem árusítjuk, így azt ivóvíz készítésére nem ajánljuk.
Milyen különbségre számíthat az ember amikor a KDF 55 szűrőt használja?
Engedelmükkel a saját tapasztalataimat elmondom: ég és Föld a különbség!
Én már nem szeretek a többi csapnál kezet mosni sem, mert akkora a minőségi különbség. Lágyabb, finomabb vízet ad szűrő.
A fodrász a hajamat minden alkalommal csodálja, mert annyira puha és hónapok alatt sem lesz töri meg víz hajvégeket. Nem kell hajbalzsmot sem használnom. A gyerekeimnek semmilyen testápolót nem kell használniuk, mert a víz még a hosszú fürdőzések után sem szárítja ki a bőrüket. A férjem piros kis pöttyei sem léteznek a karján amióta ezzel zuhanyozik.
Mi a külső mérete a szűrőnek?
Cirka 9.5 cm széles, és 10 cm hosszú a szűrő háza, amely a legtöbb csaptelephez könnyedén odafér.
Könnyen felszerelhető?
A szűrőház formája és mérete garantálja, hogy szinte 99.9%-ban elfér a fal mellett és azonnal felszerelhető az Ön zuhanycsaptelepére. Tapasztalatból tudjuk, hogy csak nagyon csekély azon csaptelepek fali kiállása, ahol egy kiegészítő elem szükéges. Természetesen ezt is tudunk biztosítani - amennyiben erre lenne szükség.
Apró figyelmeztetést érdemes tenni: a felszereléskor, illetve a szűrő esedékes cseréje esetén - amikor a szűrőházat szét kell csavarni - javasoljuk, hogy a házat nem szorítsák meg túlzott erővel, mert az nem szükséges. A túl szorosra húzott menet esetében előfordulhat, hogy vízkövesedésre hajlamos vízek miatt beszorlunak. Ezt csupán azzal el lehet kerülni, hogy még egyszer mondjuk: nem tessék nagyon erősen megszorítani a menetet a szűrőház két felén.
Szűrőház külső tisztítása
A
KDF 55 zuhanyszűrő külső házát a szokásos fürdőszobai eszközökkel, illetve akár ecettel is le lehet mosni. Nagyon ellenálló és sokáig minőségét megtartó müanyagból készült. Amikor a belső szűrőt cserélni kell, 5-6-8 havonta, akkor érdemes egyszer jól letakarítani, vízkőmentesíteni kívülről is.
Vissza a lap tetetjére >>