web counter

Miért érzékeny a babák bőre?

A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtt embereké. Ez csupán abból az egyetlen tényből adódik, hogy bőrük még fejletlen, vékony, emiatt az áteresztő képessége sokkal nagyobb, mint a felnőtt embereké. A babák bőrének fejlődése egészen 8-9 éves korig tart, teljes fejlettséget azonban csak a pubertás korban éri el.

Ezért nagyon óvatosan kell bánnunk mindenféle anyaggal, mely gyermekünk bőrét éri, hiszen egész másképp reagálhat rá, mint mi. Nem használhatjuk azokat a kemikáliákat, valamint a fürdővíz minőségére is fokozottan figyelnünk kell.

A babáknak még nincs faggyútermelésük, ez az oka bőrük szárazságának, valamint ezért sokkal érzékenyebbek a bőrüket ért behatásokra és a bőrön keresztül történő fertőzésekre.

A baba bőre veszélynek van kitéve akkor is, ha nagyon odafigyelünk az alkalmazott kemikáliákra. Gondoljuk csak végig, hogy milyen vegyi anyagokkal kerül tisztításra a víz, mely tiszta vízként az otthonunkba eljut. A klórról mindannyian tudunk, de hogy ezen kívül még milyen gombák, spórák, paraziták és baktériumok érkeznek a „tiszta” vízzel, az már kevésbé közismert téma.

Tekintettel arra, hogy a babák bőrének áteresztő képessége sokkal nagyobb, így fürdés közben igen könnyen szervezetébe kerülhetnek ezek a baktériumok, a bőrét nagy mértékben károsíthatják a tisztításra alkalmazott durva vegyi anyagok.

Nagyon gyakori probléma gyermekeknél, mintegy 20%-ra tehető, az alkati ekcéma, mely ugyan öröklődő, allergiás eredetű, de lehet rajta rontani, avagy javítani is. Azoknál a gyermekeknél, akik védve vannak a vezetékes vízzel érkező baktériumok, illetve vegyi anyagok ellen, sokkal enyhébbek a tünetek, esetleg teljesen el is tűnhetnek, vagy csak nagyon ritkán jelentkeznek. A bőr kevéssé tud védekezni, így nekünk kell megtennünk a megfelelő lépéseket, hogy kivédjük a vegyi támadásokat, amire babánk bőre még nem képes.

Az első lépés, hogy nagy odafigyeléssel válasszuk ki a baba fürdetésére használatos fürdetőszert és sampont. Semmiképpen ne tartalmazzanak szappant, alkoholt, színezéket, parfümöt.

Második lépés, hogy kivédjük a vízzel érkező élősködőket és vegyi anyagokat, melyre kiválóan alkalmas a klórmentesítő zuhanyszűrő: a KDF 55.

A zuhanyrózsán keresztül érkező kórokozókról itt olvashat bővebben >>

Tovább a KDF 55 zuhanyszűrő >>

Tovább a Silverex zuhanyfejhez >>

Tovább a Point klórmentesítőhöz >>